Minden jel arra utal, hogy a középkori ember legfőbb tápláléka bizony a hús volt. Húst ettek reggel, délben és este, levesek, sültek és főttek formájában, hatalmas mennyiségű fűszerrel, köretként pedig zöldségeket pároltak. Egy középkori étterem, vagy fogadó étlapján nem is igen találnánk olyasmit, amiben ne volna hús.
Még a Budai Jogkönyv egyes fejezetei is arról árulkodnak, hogy a 15. században nem igazán törődtek olyasmivel, mint például a köszvény, vagy a gyomorbaj, legalábbis nem törekedtek rá, hogy különösképpen csökkentsék a heti húsbevitelt. Inkább igyekeztek kitalálni olyan módszereket, melyekkel a már meglévő egészségügyi problémákat úgy ahogy orvosolhatták.
Persze mondhatjuk, minek is tették volna, ha az élet rövid, s ha az ember szeretne jókat enni. Azt azonban ne higgyük, hogy a középkori konyha egyhangú lett volna!
Zsemlyesütő Gáspár
Mátyás király korában a kenyeret már csak a legszegényebb rétegek készítették kovásztalanul, az úgy nevezett magyar módra sütött kenyér már kovásszal sült, arról nem is beszélve, hogy Beatrix királynénak köszönhetően hazánkban is megjelentek az Itáliában már régóta kedvelt fehér zsemlefélék.
Az első ismert pékmester, aki már az olasz módi alapján dolgozott, a nagy tekintélyű Zsemlyesütő Gáspár volt, aki később még a budai tanácsnoki rangot is megkapta.
A Budai Jogkönyvben olvashatjuk, hogy a „sütők” ünnepek és nagyobb vásárok ideje alatt kötelezve voltak arra, hogy a megszokottnál nagyobb mennyiségben készítsék ételeiket, s hozzanak magukkal kalácsokat is.
Ekkoriban már népszerű volt Budán a tojásos (tikmonyos), a fonott, a kerekes és a kürtős kalács is.
Húst hússal
A budaiak és a visegrádiak többnyire kecskét, juhot, sertést és marhát fogyasztottak a 15. század első felében, az évszázad végére azonban egyre több recept beszél olyan szárnyasokról is, mint a lúd, a kacsa, a tyúk, a páva, vagy a pulyka.
A húsokat finom fűszeres lében tálalták, melyet gyömbérrel, fahéjjal, szerecsendióval, sáfránnyal, borssal és szegfűszeggel ízesítettek, ízlés szerint.
Visegrádon az erdőség adottságai révén rengeteg őz, szarvas, vaddisznó és nyúl fogyott, de errefelé már a 15. század elején is népszerű finomságokat főztek és sütöttek récéből, fogolyból és fácánból.
Az édességek ekkoriban még csupán a király asztalán kaptak helyet, többnyire gyümölcsök formájában, a közemberek nem ismerték a desszert fogalmát. Mondjuk ennyi finom húsféle mellett nem is biztos, hogy túlzottan nagy hiányát érezték bármi más nyalánkságnak is.