A Római Birodalom virágzásának idején nagyon komoly kultúrája és saját jogrendszere volt a fogadók világának, mindez azonban a birodalom szétesésével, Rómával együtt a semmibe süllyedt. Vagy mégsem?

középkori étterem:középkori fogadó_fogadó

Jellegzetes középkori fogadó-rekonstrukció. Kedves és egyszerűségre törekvő, de ha történészek és régészek állítanák össze, merőben másképpen festene.

A Római Birodalomban elképzelhetetlen volt, hogy egy kereskedő, vagy egy utazó ne kapjon megfelelő minőségű szállást, amikor úton volt. Ez volt az úgynevezett fogadóhálózat, amelyben a fogadósok munkáját a hatóságok ellenőrizték, akárcsak napjainkban.

A középkorban azonban, ahogyan erről Erasmus is több helyütt beszél írásos élménybeszámolóiban, (az 1500-as években járunk) örülhetett az ember, ha talált egy olyan középkori étterem helyett valahol a földből kikandikáló, omladozó fogadót, ahol megszállhatott valamilyen módon (többnyire földre szórt szalmán).

Az étkek pedig a legtöbb esetben nem azt mutatták, amit mi Visegrádon érzékeltetni szeretnénk a Renaissance Étteremben. Mi inkább a királyi udvarhoz és a nemességhez köthető konyhát és környezetet kívánjuk bemutatni, hiszen bár vicces lehet egy olyan étterem, amely a középkori út menti fogadókat hivatott megidézni, autentikus semmiképpen. Ma már Nébih legtapasztaltabb emberei is felmondanának és száműzetésbe vonulnának egy átlagosnak mondható, 16. századi magyarországi fogadó láttán…

A Budai Jogkönyvnek köszönhetően azonban egészen más volt a helyzet Budán.

Ott ugyanis szabályzat írta elő, hogy minden, szállásért folyamodó személynek legyen egy hivatalos szállásadója, s rajta kívül más fogadósnál ne szállhasson meg a vendég. Ez egyfelől védte a vendéget (kényelmét szolgálta), másfelől a fogadós tevékenységét is szigorú ellenőrzés alá vonta, de biztosította is számára a folyamatos munkalehetőséget.

Budán tehát nem igen volt szükséges kellemetlen élményektől tartania az utazónak, ugyanebben az időben azonban Angliában kifejezetten virágzott a vendéglátás, s a számtalan fogadó nagy erővel küzdött leendő vendégeinek kegyeiért. A szigetországban nem volt ritka, hogy átlagosnak mondható fogadókban akár maga a király is megszálljon…


Érdekli a középkor gasztronómiája? Kövessen bennünket a Facebookon is!