Az vagy, amit megeszel – tartja a mondás. Évszázadról évszázadra, történelmi léptékben változó emberi létünket párhuzamosan követi étkezési szokásaink változása is. Hogy milyen alapanyagokat használunk, és milyen konyhai műveleteket részesítünk előnyben, az meghatározza társadalmunk arcvonását, illetve fordítva: hogy merre fejlődünk, merre haladunk civilizációs pályánkon, megmutatkozik étkezési szokásaink változásában is.

Rozsföld viharos időben

A szegények kenyere és az egészséges életmód

Ma el sem tudnánk képzelni a hétköznapjainkat péksütemények nélkül. Sőt, ha jól belegondolunk, a gabonatermékek nélkül közös életünk drámai fordulatot venne – a mennyiségi termelésnek ugyanis ezek a növényfélék képezik a törzsrészét.

Ezt már az Imperium Romanum császárai is pontosan tudták, jóval a „kenyeret és cirkuszt” híressé vált mondása előtt. Tisztában voltak vele, hogy Róma hatalma az egyiptomi gabona töretlen szállításától függ, ha ez belharc, vagy függetlenedési háború miatt akadozik, éhínség fenyegeti Rómát, a nép fellázad, és a Birodalmat belülről emészti fel üresen maradt gyomra.

A búza azonban rengeteg törődést igényel, vagyis sok ráfordított időt és még több hozzáértést. Nem véletlen, hogy az 5. századtól kezdve már a sokkal igénytelenebb rozs lesz a termesztés főszereplője. Milyen érdekes, hogy az egészséges életmód egyik 21. századi letéteményesét az 5. század előtt még gyomnövénynek tartották. Persze ennek is megvannak az okai:

  • A rozs szinte bármilyen földben megél és sokszorosát adja a búza termésének. Ráadásul gyomelnyomó képességének köszönhetően kivételesen ellenálló.
  • A rozsból készült kenyér színe fekete, míg a búzakenyér fehér. A színek hierarchiája pedig már ebben a században is létezik, a fehéret mindenben többre becsülik.

A Római Birodalomban tehát búzakenyér került az előkelőbbek asztalára, míg a szegényebbeknek rozs jutott „csupán”. A 21. század felől nézve ők jártak jobban.


Olvasson még a régi korok ételeiről – Kövessen minket Facebookon!