A lovagi tornák a középkorban gyakori eseménynek számítottak a királyi udvarban, hiszen az alattvalók ugyanúgy lelkesedtek a látványos játékokért, akárcsak maga a király és kompániája. Hogy mi volt az a néhány kötelező elem, melyek nélkül nem szervezhettek lovagi tornát, s hogy szükség volt-e mindenképpen lovas párviadalra is? Ezekre a kérdésekre keressük most a választ.

lovagi torna Visegrádon

A középkorban a lovagi élet békeidőben sem lehetett teljességgel harcmentes, hiszen a király legfőbb védelmezőinek egyrészt folyamatosan edzésben kellett tartaniuk magukat, másfelől lételemük volt a küzdelem, így egyáltalán nem bánták, hogy időnként akár vérre menő viadalok során kellett bizonyítaniuk királyuk iránti hűségüket és odaadásukat.

A lovagok páncélzatát és fegyverzetét, annak minden tekintetben szabályszerű mivoltát a kötelezően feltüntetett címer hitelességével együtt a király főheroldja ellenőrizte.

Ha mindent rendben talált, megkezdődhetett a verseny, melynek során a lovagok különféle fegyvernemekben mérték össze tudásukat. A versenyszámok között volt íjászat, csatacsillag hajítás, dárdavetés, egyéb ügyességi feladatok, s természetesen kézifegyveres párviadal is.

A lovagok megsebezhették egymást, de kiemelten fontos szabálya volt valamennyi tornának, hogy senki se veszítse életét. Ezt egyetlen kivétellel szinte valamennyi versenyszámban következetesen sikerült betartani.

Ez a kivétel a kopjatörés volt, mint minden küzdelmek közül a legveszélyesebb és legesetlegesebb végeredményt hozó szám. Két lovas nagy sebességgel rohant egymásnak, több méter hosszú kopjájukat egymás felé tartva, hogy végül az győzzön, aki sikeresen kiüti a nyeregből ellenfelét tompa hegyű fegyverével.

lovagi-torna-50

 

Rengetegen meghaltak az egyébként barátságos küzdelmek során, hiszen a vágtató lóról való lezuhanás sokszor csigolyatöréssel, tüdőembóliával, vagy súlyos fejsérüléssel járt, amelyek egyikét sem igazán volt szokás túlélni a 14. században.

Ma már a Salamon-toronyban megrendezésre kerülő lovagi tornákon nem tartanak kopjatöréseket, ellenben a minden év júliusában beköszöntő Palotajátékok műsorának szerves részét képezi ez a veszélyes és látványos összecsapásfajta is.

Hogy van-e lovagi torna ló nélkül? Bizony van, méghozzá izgalmas és mozgalmas.

A Szent-György Lovagrend tagjainak lovagi tornáit Ön is megtekintheti a Salamon-toronyban, vagy a téli időszakban a visegrádi Palotaházban.

Az időutazás élményét garantáljuk, azt azonban nem, hogy Ön lesz a legjobb íjász odafönt…