Igaz volna, hogy a középkori Európa embere abszolút egészségtelenül táplálkozott?
Tényleg csak a mennyiség számított? Nehéz elképzelni…
Pedig a történészek egyöntetűen úgy vélik, hogy a középkori éttermek megfelelői alapvetően arra hajtottak, hogy vendégeiket a megfelelő anyagi ellenszolgáltatás fejében degeszre tömjék különféle húsokkal és kenyérfélékkel. A minőség mindig az adott fogadó „szellemiségén” múlott.
A szakértők szerint a királyi udvarokban sem volt sokkal jobb a helyzet.
Kontinensünk gasztronómiai kultúrája a mai szóval élve egészségtudatos szempontok alapján csupán a kora újkorban tudta elérni azt a szintet, mely a Római Birodalom főúri hétköznapjait tekintve évszázadokon át természetesnek volt mondható. A zöldségek és a gyümölcsök, az olajok, az egészséges fűszerek csupán az 1700-as évek elején terjedtek el komolyabb mértékben Európában.
A középkor királyai tehát Angliától Magyarországig igencsak másképpen tekintettek az étkezés „lényegére”, mint antik elődeik. Persze nem tudhatták, mi egészséges és mi árt.
A zöldség és a gyümölcs, de főként előbbi hagyományosan a szegények eledele volt, azoké, akik kénytelenek voltak abból főzni, amit találnak a földek környékén, az erdőben, vagy épp amit képesek voltak szerényen maguk megtermeszteni. Húsokról és fehér kenyérről nem igen álmodozhattak.
Árpából, rozsból készült kenyeret és lepényeket ettek, különféle zöldséglevesekkel, melyekbe néha került némi hús is.
De gondoljuk csak végig mindezt! A középkor szegény emberének ételei a mai reformkonyha alapjaiból építkeztek. Teljes kiőrlésű kenyerek, vitaminban gazdag zöldségfélék, néha egy kis gyümölcs. A gazdagabb rétegek ugyanakkor kiváló vadakat ettek, de mellé lényegében semmi mást.
Hazánkban Mátyás legendás párja, Beatrix királyné volt az, aki igyekezett itáliai mintára gazdagítani a lakomás asztalok színvilágát, de sem előtte, sem közvetlenül utána nem igazán találunk hasonló példát.
A középkor királyai húst hússal ettek, hozzá pedig számolatlanul itták a liter borokat.
Nagyszerű élet, nem vitás! De különösebben egészségesnek, a mindennapok szintjén legalábbis, nem éppen mondható.
És a kevésbé tehetősek? Fogaik és csontjaik egészségesek voltak, szervezetük edzett és strapabíró, hiszen ételeik bár a kor szellemében szegényesek, élettani tekintetben ők jártak jobban. Sokszor évtizedekkel is tovább éltek, mint uraik.
A kérdés persze az, hogy mi érte meg jobban? Gazdagon átmulatni néhány évtizedet, vagy szegénységben megérni a relatív idős kort? Örök kérdés…
Önt is érdekli a középkor gasztronómiája? Kövessen bennünket a Facebookon!