Persze ehhez vissza kellene utaznunk az időben hatszáz évet és elmerülni a középkori Anglia különös világában. Ez azonban segítene. Mert akkor és ott nem különösebben érdekelte az egyházat, vagy az államot, hogy hol köttetik a frigy.
Szerintem azért jobban járnak egy visegrádi esküvővel, de azért nézzük, hogy is volt ez…

 

esküvő a középkorban, bár ezen a képen nem Visegrádon

A középkori esküvők Európában nem éppen úgy zajlottak, mint a maiak. Angliában legalábbis semmiképpen.

Angliában egészen a 18. századig igencsak megengedőek voltak a törvények a házasságkötéssel kapcsolatban. Mint ahogyan annyi helyen másutt Európában, így a törvények a szigetországban is a nemi éréshez kötötték a házasság megkötésének jogi alapját, s különös engedékenységre vall, hogy szülői beleegyezésre sem volt szükség.

Szóval 12-13 éves kortól lényegében azok kötöttek polgári házasságot, akik csak akartak.
Ennek ellenére igen sokan mentek mégis templomok közelébe, templomkapukba, ha paphoz már nem is, hogy megadják a módját a ceremóniának (még ha csupán ketten voltak is jelen).

Még mielőtt azonban azt gondolnánk, hogy hihetetlenül szabad lett volna a légkör a kor Angliájában, érdemes megjegyezni, hogy a házasság kapcsán a családok és a földesurak szava hatalmas volt, ők pedig ha valamit nem néztek jó szemmel, vélekedésüknek bizony „hangot adtak”.
Az a pár tehát mely tényleg jót akart magának és nem szándékozott száműzetésbe vonulni egy szál semmiben, gyalog, engedélyt kért mindkét családtól és az területileg érintett földesúrtól is.

Az ellenséges családok gyermekei közötti házasság korabeli problematikájáról egy bizonyos Shakespeare nevű úriember már írt egy emlékezeteset, így nagyjából képet kaphatunk róla, hogy mivel járt a középkorban annak egyszerre boldog és szomorú ténye, hogy a szerelem nem ismer határokat.

Mindezzel egyben azonban tényleg lehetőség volt akár arra is, hogy ágyban fekve házasodjanak össze a fiatalok (vagy épp az öregek, ha úgy érezték, hogy eljött az ideje), sőt!
Ha csupán elhatározták, hogy a jövőben majd házasságra lépnek, s közben mégis megtörtént az első szeretkezés, a frigy az aktussal automatikusan meg is köttetett.

 


További érdekességekre is kíváncsi a középkorral kapcsolatban? – Kövessen bennünket a Facebookon is!

 

Kép forrása: www.angelfire.com