Úgy tudjuk, hogy a fánkot maga Beatrix királyné hozta be hazánkba olyan apróságok kíséretében, mint például az étkezésre szolgáló villa. Mátyás király feleségének számos izgalmas újítást köszönhet gasztronómiánk.
Állítólag már a germánok is ismerték és előszeretettel eszegették azokat a bő zsírban kisütött tésztaféléket, amelyek közeli rokonságot mutatnak a napjainkban jól ismert fánkkal. Lehet persze lyukas, csöröge, burgonyás, töltött, töltetlen, lapos, de valójában még a lángos is ide kapcsolható, a lényeg nagyjából ugyanaz: élesztős tészta kisütve. Mindennek azonban a finomabb, udvari ízlésnek is megfelelő változata a reneszánsz Itáliához köthető igen nagy valószínűséggel, s amikor Beatrix királyné új otthonra talált Hunyadi Mátyás oldalán, kulturális reformtevékenységei között arra is volt módja, hogy szakácsait,cukrászait is magával hozza. Így számos új elemmel gazdagodott a magyar udvari konyha. Csak néhány példa erre a fokhagyma, a sáfrány, a szelídgesztenye, de még a füge megjelenése is.
Innentől beszélhetünk tehát fánkokról a ma ismert formában idehaza is. A népi hagyományban aztán egyre jobban eltejedt a kora újkorban a fánkkészítés metódusa, s az étel szimbolikája is erőteljesen beépült a szokások közé. A farsangnak többek között azért is fontos étele, mert igencsak kalóriadús jellege egyfajta kicsúcsosodása annak kissé talán falánk időszaknak, mely közvetlenül előzi meg a böjtöt, amikor az ennél jóval kevésbé laktató ételek nagyrészét is el kell felejtenünk…
Éttermünk desszertjei között most még a farsangi időszak végén Te is megtalálod azt a séfünk által kreált, izgalmas epres fánkot, amelyet finom csokoládékrémmel töltöttünk meg, s amellyel egyben adózunk is az egykori reneszánsz eredettörténetnek is.