Az valószínűleg nem több mint legenda, hogy Mátyás annak idején álruhában járta a birodalmat, hogy így szerezzen tudomást első kézből arról, hogy miképpen él és gondolkodik a nép. Tény azonban, hogy a Renaissance Étterem Mátyás-táljai óriási méreteket öltenek, ha úgy kívánod.

Kérheted ugyanis Mátyás Király Kedvenc Sültjeit 2, 3, illetve 4 főre is, nálunk a Renaissance Étteremben azonban a megszokottól némileg eltérően értelmezzük azt a bizonyos „1 főt”. Nálunk ez a – ha szabad így fogalmazni és előre is elnézést – mértékegység egy olyan, igen éhes vendéget takar, aki egész nap vándorolt Visegrádon, talán egészen a Pap-rétig jutott, ott elővette a maradék vizet, mellyel még a Kaán-forrásnál töltötte meg palackját, megitta gyorsan, aztán rájött, hogy otthon felejtette a szendvicseket a hűtőben, viszont a reggeli már olyan régen volt, hogy… Nos, ezek után még úgy döntött, hogy a királyi palotába is ellágtogat, azonban a Salamon-torony utcán lefelé haladva (mert igencsak körbejött), a Görgey-lépcsőnél lekanyarodik, mert tudja, hogy innen csak néhány lépés a Renaissance Étterem. Nos, ő az „1 fő”. Mi úgy gondoljuk, hogy neki mindeképpen jól kell laknia. Fontos, hogy ehhez képest kalkulálj majd, amikor kikéritek a 4 fős tálat. :)

Persze nem csupán az adagok, de az ízek is a való világ ajándékai, hiszen séfünk keze alól csak és kizárólag kiváló ételek kerülnek ki. Étlapunk egyébként sem arról híres, hogy percekig tudod lapozgatni. Nem a mennyiségben, hanem a minőségben hiszünk. Mátyás, az igazságos hatalmas, udvari tálai egész egyszerűen a történelmi hitelesség okán azonban nem lehetnek méltatlanok a Hunyadiak legnememesebbikéhez.