Örömmel jelentjük mindazoknak, akik már nagyon várták a Szent György Lovagrend jól ismert bajvívóinak előadásait, hogy a Salamon-toronyban immáron ismét fix a heti szombati lovagi torna, mely rendre 12:00 órakor veszi kezdetét.

______________________

 

Akik látták már a lovagok visegrádi bemutatóját, azért térnek vissza rendszeresen, magukkal hozva sokszor barátaikat is. Akik pedig nem látták még a Salamon-toronyban bemutatásra kerülő programot, azoknak most röviden bemutatjuk, miért érdemes kapni az ismét mindenki számára elérhető lehetőségen.

Miután a lovagok kiválasztják a közönség sorai közül  a királyt, és a királynét, az „új hadúr” irányításával és engedélyével kezdetét veszi a lovagi torna. 

Először a hajítófegyverek kerülnek bemutatásra (kelevéz, csatacsillag, hajítóbárd), majd előkerülnek az íjak is. A hagyományos magyar visszacsapó reflexíj mellett megismerhetitek az angol hosszúíjat is, valamint a középkorban végül pápai parancsra betiltott számszeríjat is (más néven nyílpuska.)

Míg felszolgálóink gondoskodnak a megfelelő mennyiségű üdítőről és borról a lelátók sorai között, lassanként előkészülnek a lovagok a párviadalokra is, előtte még azonban egy látványos solymászbemutatóra is sor kerül.

A bemutatót egy tömeges csatajelenet zárja, melynek végén eldördül a korszakban feltalált, onnantól aztán folyamatosan továbbfejlesztett, rettegett puska is. 

 

Nincs még programotok szombatra?
Gyertek el Visegrádra és nézzétek a meg délben lovagi torna bemutatónkat! Várunk Benneteket nagy szeretettel!