Marx Rumpolt a maga korában igazi sztárszakácsnak számított – elég csak belegondolnunk, hányan büszkélkedhettek nyomtatott könyvvel a 16. században (melyet ráadásul oktatásra szántak!). A mainzi érsek főséfjeként hamisítatlan nagymenő volt, egy gasztro-legenda, aki épp a magyar konyhát tüntette ki megbecsülésével!
Túl a fokhagymán, és még a pirospaprikán is túl…
A magyar konyhát tévesen redukálják a pirospaprikára. Szó se róla, meghatározó fűszerünk, szeretjük is, büszkék is vagyunk rá, legyen bár kalocsai vagy szegedi – azonban kevesen tudják, hogy az őrölt fűszerpaprika közel sem ősmagyar attribútum. Hazánkban csak a 17. század elején kezdték használni, meghonosítása pedig feltehetően az arisztokráciának köszönhető.
Nem véletlen tehát, hogy 1581-es szakácskönyvében Marx Rumpolt meg sem említi a pirospaprikát, amikor a magyar módon elkészített ételeket tárgyalja. Nincs azonban min búsongani, hisz a pirosbors helyett fűszerek sokaságát szórja elénk.
A magyar módon elkészített ételek karakterét épp a fűszerek kreatív és sokszínű párosításában jelöli meg. A vörös- és fokhagyma mellett (amelyeket ma sem szégyellünk használni) kiemeli a gyömbért, a köménymagot, borsot, rozmaringot, tárkonyt, petrezselymet, kaprot, majorannát, de még a sáfrányt, a szerecsendiót és az almát is. Utóbbi talán meglepő lehet a fűszerek között, de kiváló édesítő és hasznos sűrítő, hiszen a főzés során az alma „feloldódik” az ételben, ha megfelelően felaprítják.
De megemlíti még a spékelést is, amit mai napig nagy kedvvel űzünk, s dicséri a sültek szafttal való locsolgatását, s a vaddisznó elkészítésének mesterségét is!
Summa summarum: Felmenőink méltán lehettek büszkék konyhaművészetükre, s hazánk étkezési szokásait nemhogy az egyhangúság, de épp a hozzávalók fáradhatatlan párosítása, házasítása jellemezte. Büszkén szerethetjük gasztronómiánkat 500 évre visszamenőleg is!
Tudjon meg többet a magyar gasztronómia hőskoráról – Kövessen minket Facebookon!