Belevágtunk a januárba, immáron aktívan, kihevertük a bejglit, ahogyan a szilveszteri túltöltekezést is, bár ez utóbbi emlékei talán még sokakban erősen megmozgatnak valamit. Január elsején a leggyakrabban elhangzó monda a „boldog új évet” mellett még mindig a „soha többet nem iszom alkoholt”.
Mindez valószínűleg ugyanígy volt a középkorban is. A fennmaradt krónikák és leírások minden esetre hivatkoznak néhány olyan módszerre, amelyet okos emberek találtak ki azok számára, akik előző este kevésbé voltak azok.
A középkori Angliában úgy vélték, hogy nincs jobb megoldás a másnaposságra, mint az angolna némi mandulával. Az angolna persze csak nyersen használ! A bölcs gyógyítók azt tartották, hogy az nemrég még tekergőző hal felszívja a szervezetben maradt alkoholt…
John of Gaddesden szerint, aki orvosi értekezést is szentelt a témakörnek, a lényeg, hogy legnemesebb részeinket kenjük be sóval és ecettel, majd együnk egy kis cukrozott káposztát.
A recept első része igen különös, ellenben a káposzta és a cukor kombinációja már hatékony lehet, hiszen a zöldség komoly vitaminforrás, míg a cukor segít a másnaposan igencsak alacsony vércukorszint miatt is szenvedő testen.
Írországban két másnaposságűző eljárás volt elterjedt. Az egyik során nem volt más dolga a bajba jutottnak, mint nedves homokba ásnia magát, aki pedig a másik megoldást választotta, hideg forrásvizet ivott néhány zabszemmel megspékelve.
Úgy tűnik, a középkori írek jobban értettek a másnapossághoz, mint angol szomszédaik.
Szép gondolatok, bár én inkább javaslom a forró fokhagymalevest, vagy a húslevest, illetve a citromban bővelkedő, édes limonádét. Estefelé aztán úgyis rátör majd az emberre a csillapíthatatlan éhség…