Július 11-12-13. kerül megrendezésre a 40. Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok. Természetesen e három nap során is nyitva leszünk, s várunk Benneteket légkondicionált helyiségeinkben, kiváló konyhánkkal, s a már jól ismert életérzéssel, mely erre a hétvégére egész...
Igaz, hogy a Fő utcán egészen a templomtól induló vásári sorok majdnem elérnek az utca végéig, ám annak ellenére, hogy ez nincs teljesen így, Neked abszolút érdemes továbbsétálnod a Mátyás szoborig, majd még egy kicsit a Városkapu felé, hiszen ott a Renaissance...
Eljött végre a július, éttermünk konyhájának képzeletbeli tervezőasztalán pedig ismét nem tétlenkedtünk. Meg is született a Renaissance Étterem júliusi ajánlata, mely ennél frissebb és nyáriasabb már nem is lehetne. Mi minden esetre automatikusan indultunk volna a...
Ezen a hétvégén felölti színes, középkori ruháját Visegrád városa és kezdetét veszi a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok! Éttermünk természetesen zavartalanul nyitva lesz a rendezvénysorozat ideje alatt is, azonban a hihetetlenül nagy érdeklődésre való tekintettel...